Melyik a legjobb téligumi? 19 szettet teszteltünk – Nonstopgumi, Autónavigátor

Rate this post

Idén is megvalósítottuk téligumi tesztünket a nonstopgumi csapatával. Fagypont alatt mértünk, így nem csak az új gumik okoztak meglepetést.

Ahogyan 2012 óta minden évben, idén is megcsináltuk szokásos, és az egyetlen nagyszabású hazainak számító gumitesztünket a nonstopgumi.hu csapatával. A szokás szerint a mogyoródi Groupama Tanpályán tartott teszt világviszonylatban is különleges, mert mi megmutatjuk a mért értékeket, és nem csak pontozzuk az abroncsokat. Minden gumigarnitúrával minden mérésfajtát ötször végzünk el, a szélső értékeket eldobjuk, a maradéknak az átlagát vesszük. Hogy az eredmények évről évre eltérnek? Ez kétségtelen. Mindig más a hőmérséklet, más a páratartalom, de még a vízzel locsolva jeges, havas útfelületet mintázó műgyanta is évről évre öregszik.

Miként tavaly, idén is 19 garnitúrát vetettünk össze − egyetlen éjszaka alatt, szokás szerint volt rendőrségi Ford Focusokon, az itthon legnépszerűbbnek számító 195/65 R15 méretben. Az idei év különlegessége az volt, hogy végig fagypont alatt tesztelhettünk. Az első már éles mérésünk 20 perccel 23 óra előtt kezdődött, az utolsót hajnali fél hatkor fejeztük be. Volt tehát némi, mintegy 2,5 Celsius foknyi hőmérséklet-eltérés. Míg az első méréskor még „csupán” mínusz 1,5, hajnalban már mínusz 4 Celsius fokot mutatott a hőmérő − tehát nagyjából a teszt megvalósíthatóságának határán mértünk. Ilyen hőmérséklet mellett ugyanis még nem fagyott le a ciszternából szivattyúzott 4-5 Celsius fokos esővízzel locsolt pálya, ugyanakkor az összekötőszakaszok már igen. A hagyományos aszfalt is kapott folyamatos esőztetést, hiszen tesztünknek megszokottan része volt a száraz és nedves aszfalton, továbbá a vizes műgyantán vészfékezés, továbbá utóbbin a kapaszkodási képesség vizsgálata. Néztünk továbbá zajszintet és kigurulást is. Amelyik gumival tovább gurult az autó, annak alacsonyabb a gördülési ellenállása.

nonstop-gumi-teszt-2016-tel
Idén először végig fagypont alatt teszteltünk

Méréseink
Fékút 60 km/óráról száraz aszfalton
Fékút 60 km/óráról nedves aszfalton
Fékút 40 km/óráról nedves műgyantán (a jéghez hasonló tapadású felületen)
Kigurulás 15 km/órás tempóról (enyhe, konstans emelkedőn) a gördülési ellenállás vizsgálatára
Menetzaj 50 km/óránál
Kapaszkodóképesség nedves műgyantán: álló helyzetből mennyi idő alatt tesszük meg az első 30 métert egy adott emelkedőn?

Összértékelésünket a száraz és a nedves aszfalton, valamint a nedves műgyantán mért fékezhetőség és a nedves műgyantán mutatott kapaszkodóképesség 20-20%-os, a kopási kép 10%-os. A zajszint és a kigurulás 5-5%-os figyelembevételével alakítottuk ki. Az összeredményeken túl mindenképp érdemes megnézni, hogy az egyes mérések során miként szerepeltek az abroncsok. Cikkünk végén bárki módosíthatja saját preferenciája szerint az eredmények súlyozását, így megkaphatja, hogy melyik a számára leginkább megfelelő abroncs.

Bár száraz aszfalton 60 km/óráról fékezve csupán 3,5 méter fékútkülönbség adódott az egyes abroncsok között, de ahol a Michelin CrossClimate már állt, ott a legrosszabb téli gumiként szereplő Kormoran B2 még 26 km/órával gurult
Bár száraz aszfalton 60 km/óráról fékezve csupán 3,5 méter fékútkülönbség adódott az egyes abroncsok között, de ahol a Michelin CrossClimate már állt, ott a legrosszabb téli gumiként szereplő Kormoran B2 még 26 km/órával gurult

Tanulságos, hogy száraz és nedves aszfalton még kevéssel fagypont alatt is az egészéves, valójában nyárigumis jellemzőket mutató Michelin CrossClimate lett az első. Száraz és vizes aszfalton a legjobb téli guminak az idén debütált Continental WinterContact TS 860 bizonyult. Műgyantán azonban a tavalyi tesztgyőztes, ott akkor is első Goodyear UltraGrip 9 adta a legrövidebb fékutat. A téli autózás során tehát fokozottan számolni kell azzal, hogy a különböző útviszonyok között más-más gumimodell adja a legrövidebb fékutat.

Vizes aszfalton már 5,27 méter fékútkülönbség adódott az ott legjobb és legrosszabb abroncs között. Ahol a Michelin CrossClimate-tal már álltunk, ott a Kormoran B2-vel még 30 km/órával robogtunk
Vizes aszfalton már 5,27 méter fékútkülönbség adódott az ott legjobb és legrosszabb abroncs között. Ahol a Michelin CrossClimate-tal már álltunk, ott a Kormoran B2-vel még 30 km/órával robogtunk

Meglepetés volt, hogy a hideg idő összébb húzta a mezőnyt. Az elmúlt években látottaknál kisebb különbségeket tapasztaltunk az egyes abroncsok között. Közlekedésbiztonsági szempontból ez is komoly üzenettel bír. Ha előző éjjel meg tudtunk állni adott tempóról, be tudtunk venni adott sebességgel egy kanyart, az másnap, egy kevéssel hűvösebb vagy melegebb napon már nem biztos, hogy menni fog. Természetesen jelentősen útfelülettől és persze abroncstól is függő, hogy milyen eltéréseket tapasztalunk. A valódi téli gumiabroncsok előnye havas-jeges úton, azaz a vizes műgyantán jelentkezik. Míg 60 km/óráról fékezve száraz aszfalton idén mindössze 3,5 méter fékútkülönbség adódott az egyes abroncsok között. Vizesen már 5,27 méter, míg nedves műgyantán már 40 km/óráról is 28,2 méter. Beszédes, hogy míg száraz aszfalton az ott legjobbnak számító Michelin CrossClimate 40 km/óráról 6,4, vizesen 6,7 méteres fékutat adott. Műgyantán már 28,4 métereset, míg a legjobbnak számító Goodyear UltraGrip 9 18,2 méterest. Előbbi különbség kamionnyi, utóbbi autóbusznyi távolság.

Ahogyan eddig mindig, most is a jeges/havas útfelületet mintázó vizes műgyanta mutatta a legjelentősebb eltérést az abroncsok között, de míg eddig akár több mint háromszoros eredményeket is láttunk, most „csupán” két és félszereset. A Goodyear UltraGrip 9 40 km/órás féktávján a nyári abroncsokkal, illetve a koros télivel is 31 km/órára sikerült csak lassítani
Ahogyan eddig mindig, most is a jeges/havas útfelületet mintázó vizes műgyanta mutatta a legjelentősebb eltérést az abroncsok között, de míg eddig akár több mint háromszoros eredményeket is láttunk, most „csupán” két és félszereset. A Goodyear UltraGrip 9 40 km/órás féktávján a nyári abroncsokkal, illetve a koros télivel is 31 km/órára sikerült csak lassítani

Megúszható a gumicsere?
Az árakból akár az a következtetés is levonható, hogy nincs szükség valódi téli abroncsra, hiszen száraz és nedves aszfalton az egészévesnek mondott Michelin CrossClimate lett a legjobb, követői pedig a nyári és a négyévszakos abroncsok, valamint a koros téli gumi. Igen ám, de ezek a jeges útfelületet modellező nedves műgyantán elvéreztek. Ráadásul jóval nagyobb hátrányt összeszedve, mint ellenfeleik az aszfalton. A téli gumi nélkülözése tehát csakis azok számára védhető, akik biztosan nem közlekednek havas, jeges időben. De ezt vajon miként tudja bárki is kiszűrni egy ködös hajnalon? Továbbá ne feledjük, a téli gumi felára nem sokkal több, mint az átszereltetés költsége, ugyanis amíg a télit használjuk, addig a nyári sem kopik. A válasz tehát az, hogy a gumicsere csak komoly kompromisszum vállalása, az autózás adta szabadság feladása esetén úszható meg.

Furcsának tűnhet, hogy az itthon ma már szinte szokatlannak számító fagyban mind a négyévszakos, mind pedig a nyári gumik is fel tudtak kapaszkodni a műgyantás emelkedőn. Most jobban szerepeltek, mint fagypont közelében. Akár úgy is tűnhet, hogy 2012 óta már megtanultunk havas emelkedőn indulni, de a sokat autózók tudhatják. A valóságban is a fagypont körüli, nedves hó tud a leginkább alattomos lenni. Szintén régi − év eleji havas tesztünkkel is bizonyított − igazságra mutat rá az, hogy a koros, már sok szezont végigszolgált, már éppen csak a téli gumik esetén minimumnak számító 4 mm-es profilmélységgel rendelkező téli gumi még a nyáriaknál is és minden útfelületen rosszabbul szerepelt. Sok (fél tucatnál több) szezont szolgált téli gumival tehát könnyedén még annál is jobban veszélyeztethetjük magunkat, mintha a nyárit hagynánk az autón. A gumicsere tehát erőteljesen ajánlott. A jó abroncs valójában egy viszonylag szerény tétele az autózás összköltségének. Viszont nagyon sok múlik rajta, egy új autót is megspórolhat.

Érdemes tehát jó téli gumit vásárolni!

Mivel nincs minden körülmények között jó abroncs, bizony kompromisszumot kell vállalni. Saját súlyozásunk szerint a Continental idén kihozott WinterContact TS 860-as abroncsa lett a legjobb. Második helyen szinte holtversenyben áll a Nokian WR D4 és a tavalyi tesztgyőztes Goodyear UltraGrip9. Tapadási tényezők szempontjából utóbbi számított a legjobbnak, ám kopási képe rosszabb volt, mint a Continentalnak és a Nokiannak.

Összesíteett téligumi teszteredmények 2016

A nevesebb márkák téli abroncsai mind 90% feletti összeredményt értek el. Nem választ tehát rosszul, aki a tesztelt Bridgestone, Firestone, Michelin, Barum és Hankook abroncsokat veszi. Érezhetően kevesebbet adott a Goodyear és a Vredestein négyévszakos gumija, a kínai Infinity és a Laufenn téli gumija. A Michelin CrossClimate bár aszfalton remek, gyenge havas képességei miatt csak feltételesen ajánlható. A Kormoran Snowpro B2 hiába téli gumi, gyakorlatilag sehol sem jó, így ugyanúgy rossz választás, ahogyan a négyévszakos Debica Navigator, a nyári gumik, illetve a már sokat szolgált téli abroncs is. Hiszen a legkisebb elkerült koccanás költsége is magasabb jellemzően, mint egy garnitúra jó abroncsé.

Forrás: Autónavigátor.hu – Katona Mátyás, főszerkesztő.