Több mint egymillió forint értékben loptak el egy fehérvári cég telephelyéről gumiabroncsot és alufelnit még szeptemberben.
Négy helyszínen egy időben tartottak kutatást a Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Kaposvári Rendőrkapitányság munkatársai, melynek alkalmával négy férfit állítottak elő, akiket lopás miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Egyiküket őrizetbe vették.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jelentős értékre elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személyekkel szemben.
A rendőrségre 2020. szeptember 22-én tett bejelentést egy férfi arról, hogy egy székesfehérvári cég telephelyének udvaráról az éjszaka folyamán ismeretlenek jelentős mennyiségű gumiabroncsot és alufelnit loptak el, ezáltal több mint egymillió forint kárt okoztak. A rendőrök a feljelentés alapján széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során összegyűjtött információk birtokában sikerült feltérképezniük az elkövetői kör tagjait.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály rendőrei a Kaposvári Rendőrkapitányság munkatársaival együtt 2020. október 6-án 6 órakor összehangolt akció keretében csaptak le négy kaposvári ingatlanban a bűnbanda tagjaira. A művelet során a rendőrök négy férfit fogtak el, akiket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállítottak, továbbá az eltulajdonított autógumik jelentős részét az egyik somogyi helyszínen megtalálták és lefoglalták.
F. Rolandot, T. Lászlót, K. Richárdot és B. Sándort a nyomozók nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Egyiküket őrizetbe vették a rendőrök, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
Az új hírekről azonnal értesülhetsz Facebook oldalunkról is, – Kedveld!
Instagram oldalunkat itt tudod figyelemmel kísérni >>>
File Gábor
A gumiabroncsok szóvivője
info(kukac)gumipiacmagazin.hu
+36305620602.