Apollo – Három osztálynyi jelentkező az új képzésekre

Rate this post

Sikeresen startolhatnak a gumiipari képzések Heves megyében. A képzések sikeres elvégzésével versenyképes szakmát kapnak a kezükbe a diákok.

Sikeresen startolhatnak a gumiipari képzések Heves megyében. A képzések sikeres elvégzésével versenyképes szakmát kapnak a kezükbe a diákok.

Komoly az érdeklődés a szeptemberben induló új gumiipari technikus és abroncsgyártó képzések iránt, összesen három osztálynyi diák adta be jelentkezését. A hevesi Eötvös József Református Oktatási Központban (EJROK) és az Egri Szakképzési Centrum József Attila Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiumában Gyöngyösön a legmodernebb technológiai ismereteket sajátíthatják el a diákok az Apollo Tyres támogatásával megvalósuló duális képzésben.

Az iskolapadon túl a tanulók gyakorlati képzésen is részt vesznek az Apollo Tyres legmodernebb, gyöngyöshalászi üzemében, amely 2017 első negyedévében már megkezdi a termelést.

Az abroncsgyártó szakiskolai képzés 3 éves. Ennek részeként a gumiabroncsgyártás valamennyi részfolyamatát megismerik a tanulók, a gumikeverék készítésétől a vulkanizáláson át a minőség ellenőrzésig.

Az abroncsgyártó szakiskolai képzés 3 éves. Ennek részeként a gumiabroncsgyártás valamennyi részfolyamatát megismerik a tanulók, a gumikeverék készítésétől a vulkanizáláson át a minőség ellenőrzésig. A gumiipari technikus 4+1 éves képzés, amely érettségit és emelt szintű szakképesítést is ad. Az itt végzett diákok széles körű elméleti és gyakorlati ismereteket szereznek az alapanyagokról és a gyártási technológiákról, ami akár fejlesztési feladatok megvalósítására és középvezetői pozíció betöltésére is alkalmassá teszi őket.

„Hiszünk abban, hogy az iskolával együtt olyan képzést tudunk biztosítani a diákoknak, amely a piacon később komoly értéket képvisel majd. Modern és környezetbarát gyárunk tárt kapukkal várja a diákokat, akik nem csak a szakma alapjait tanulhatják meg nálunk. Bízunk benne, hogy közülük sokakat később kollégaként üdvözölhetünk

– mondta el Kannan Prabhakar, az Apollo Tyres Hungary ügyvezető igazgatója.


A gumiabroncs teszteket itt találod >>>

Az új hírekről azonnal értesülhetsz Facebook oldalunkról is, – Kedveld!

Videó csatornánkon mindig fogsz találni valami érdekeset, iratkozz fel >>>

Instagram oldalunkat itt tudod figyelemmel kísérni >>>

Twitter oldalunkat is megtalálhatod >>>

File Gábor info(kukac)gumipiacmagazin.hu +36305620602.

File Gábor
A gumiabroncsok szóvivője
info(kukac)gumipiacmagazin.

Ezt olvasta már?

Az autógumik állapota alapvető szerepet játszik a közlekedés biztonságában és hatékonyságában

Miért fontos a gumi a biztonságos közlekedéshez?

Az autógumik állapota alapvető szerepet játszik a közlekedés biztonságában és hatékonyságában A gumiszervizek olyan szolgáltatásokat …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhat + négy =