Legfrissebb hírek

GITI sikerek 2019-ben – A tavalyi év lenyűgöző eredményei

Rate this post

A Giti Tire két meghatározó győzelmével eddigi legmozgalmasabb évét tudhatja maga mögött az európai motorsportban.

A női csapat VLN versenyt nyert és Benjamin Boubles első helyezést ért el a Francia Drift Bajnokságon.

GIRLS ONLY

A kizárólag hölgyekből álló Girls Only – Ready to Rock the Green Hell csapat legelső osztálygyőzelmét ünnepelhette a VW Golf VII GTI TCR-rel a VLN kilencedik és egyben utolsó versenyén.

Debütált a Giti női csapata, a „GIRLS ONLY” Team A Giti Tire idén történelmet írt: csak nőkből csapatot indított a 24 órás versenyen. A csapatban mind a pilóták, mind a szerelők egytől egyig hölgyek voltak, ami az első ilyen csapat Nürburgring 90 éves történelmében. A „Giti Angyalai”, a csapatkapitány, Ellen Lehmann vezetésével, nagy figyelmet kaptak már a verseny előtt is. Népszerűek voltak az autogramok és a vendégekkel készített szelfik is. A debütálás azonban nem volt felhőtlen. Néhány kör után ugyanis meghibásodott a motor. Az egész estén át zajló motorcsere után viszont a csajok folytatták a versenyt, így célba érhetett az leső "Girls only Team"!!

Az eredmény és a teljesítményük egyaránt lenyűgöző volt, hiszen az ADAC TOTAL 24 órás nürburgringi versenyt teljesítő első női csapat 14 órányi motorjavítás után, lelkes taps mellett haladt át a célvonalon.

A Giti négy másik autót is szponzorált a híres versenyen, köztük két Audi R8-at, amelyek az első és a második helyet szerezték meg az SP8 osztályban.

Az Audi R8 duó szerezte meg az 1. és a 2. helyet is! A Giti mindkét AUDI R8-asa lenyűgözően szerepelt az SP8 osztályban a megpróbáltatásokkal teli futamon. A Giti Audi R8 LMS pilótái: Rahel Frey, Bernhard Henzel, Pavel Lefterov és Frank Schmickler szerezték meg az 1. helyet. A csapat így a 20. helyen végzett az összesített mezőnyben. Az 570 lőerős Audijuk V10 5.2L DOHC motorral remekül alkalmazkodott a pálya kihívásaihoz. A második helyen szintén a Giti pilótái értek célba. A Rainey He, Sunny Wong, Andy Yan, and Li Fei által vezetett 495 lóerős Audi R8 GT4 szintén nagyszerűen teljesített, így a Giti megszerezhette az első két helyet.

BENJAMIN BOULBES

A GT Radial a drift világára is nagy hatással volt, hiszen Benjamin Boulbes történelmet írt azzal, hogy immár hatodszorra nyerte meg a Francia Drift Bajnokságot. A márka továbbra is támogatta a GT Radial Drift Team csapatot a Német Drift Bajnokságon.

Mindkét csapat a GT Radial Champiro SX2-vel száguldott. Ezt az extra teljesítményre képes nyári gumit olyan autó őrülteknek fejlesztették ki, akik erősebb tapadást, villámgyors kormányreakciót és magabiztos vezetésirányítást szeretnének nedves és száraz környezetben is.

A Giti Tire két meghatározó győzelmével eddigi legmozgalmasabb évét tudhatja maga mögött az európai motorsportban.

KAMIONOK

A kamionverseny szintén fejlődött, és a Giti továbbra is szorosan együttműködik a versenyre a VOLVO VNL kamionnal érkező Team Oliver Racing csapattal, akit szponzorként támogatott és globális versenykamion-gumijával, a Giti Race-Tuned v1-gyel látott el.

A Giti Tire két meghatározó győzelmével eddigi legmozgalmasabb évét tudhatja maga mögött az európai motorsportban.

A hogy Stefan Fischer, a Giti Tire Europe terméktechnológiai ügyvezető igazgatója mondta: – Nagyon mozgalmas, de csodálatosan sikeres év volt ez a versenyeredményeket tekintve, amely során sokat tanultunk és rengeteg adatot gyűjtöttünk.

Az extrém motorsport nagyszerű bepillantást nyújt gumiabroncs-technológiánkba. Ennek segítségével kiválóan teljesítő Giti és GT Radial termékeket fejleszthetünk az autókhoz, valamint magas színvonalú Giti gumiabroncsokat kamionokhoz és buszokhoz.

Továbbra is fenn fogjuk tartani a kitűnő, európai motorsporthoz kapcsolódó partnerkapcsolatainkat. Az egész csapat köszönetet szeretne mondani minden egyes partnernek a lelkesedésért és elkötelezettségért.

ALCAR Ügyfélszolgálat: 06 1 430 6700, info@alcar.hu

• Délnyugat-Magyarország: Kovácsné Jenei Gabriella,
+36 30 685 9227, kovacsne.gabriella@alcar.hu
• Észak-Kelet Magyarország: Rendes Imre,
+36 30 200 8120, rendes.imre@alcar.hu
• Dél-Budapest és Délkelet-Magyarország: Gulyás Zoltán,
+36 30 640 5761, gulyas.zoltan@alcar.hu
• Észak-Budapest és Északnyugat-Magyarország: Csereklye Ágnes
+36 30 538 7191, csereklye.agnes@alcar.hu

Ezt olvasta már?

Continental és a DeepDrive

File GáborA gumiabroncsok szóvivőjeinfo(kukac)gumipiacmagazin.hu https://www.continental.com/en/press/press-releases/20231005-deepdrive/ A gumiabroncs teszteket itt találod >>> Az új hírekről azonnal értesülhetsz Facebook …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhárom + tizenöt =