Nőtt, és némiképp átrendeződött a hazai gumiabroncs piac az év első felében

Rate this post

Az idei év első félévében a hazai személygépjármű-gumiabroncs piac 4,9%-al nőtt 2014 első félévéhez képest – derül ki a gyártók kereskedők irányába történt értékesítéseit mérő összesítésből. A bővülés a legolcsóbb, úgynevezett „Budget szegmens” 23,2%-os és a középkategóriás (Quality) szegmens 10,6%-os növekedésének köszönhető, míg a Prémium szegmens 16,9%-al csökkent. Idények szerint tekintve a nyári abroncsok forgalma összességében 3,4%-kal, míg a téli abroncsoké 9,4%-kal nőtt az előző év hasonló időszakához képest.

rabai_danel_continental_gumiabroncs

„A legolcsóbb abroncsok szegmensében mért nagy növekedés mögött nem csupán az eladások megugrása áll, hanem gyártói oldalon az is hatást gyakorolt a statisztikákra, hogy az eddigiekben nem mért kínai importból származó eladásokat fokozatosan olyan márkák értékesítése váltotta fel, amelyek egy-egy nagyobb gyártóhoz tartoznak és így a hazai forgalomban könnyebben mérhetővé váltak” – mutat rá Rábai Dániel, a Continental Hungaria Kft ügyvezetője. „Ha több évre tekintünk vissza, elmondható, hogy az idei év első felében a magyar piac megközelítette a 2008-as szintet” – fűzi hozzá Rábai Dániel.

Csúszott a szezonkezdés, de utolérte magát a piac
A 2015-ös nyári szezon kezdetének a tavalyi évhez képest jelentős (2-3 hét) csúszása után a nyári hónapok kereskedői értékesítése a tavalyinál kedvezőbben alakult. A kereskedők enyhén növekvő értékesítésről számoltak be, nyári abroncs készleteik jellemzően az ilyenkor szokásos szintre csökkentek. „Az okok arra vezethetők vissza, hogy a reálbérek növekedése, a háztartások kiadásainak kedvező alakulása és a csökkenő benzinárak hatására növekvő üzemanyag-fogyasztás egyértelműen pozitív vásárlói környezetet teremt a gumiabroncs végfelhasználói piacon”

A nyári abroncsoknál megugrott a középkategória
A nyári abroncsok tekintetében az idei év első felében a Budget szegmens 7,3%-kal, a Quality szegmens pedig 10,5%-kal bővült, miközben a Prémium szegmens 7,8%-os csökkenéssel zárta a félévet, így összességében 3,4%-al nőtt a forgalom a gyártói oldalon. Ha a szegmenseken belüli kategóriákat vizsgáljuk, látható, hogy a kistehergépkocsi abroncsok kategóriája 4,9%-kal, a személyautó abroncsok kategóriája 3,2%-kal növekedett, míg a SUV kategória tartotta a tavalyi szintet.

Ezt olvasta már?

A magyar gumiabroncs piacon korábban még sosem látott szakmai webinárium-sorozat indult, ahol a gyártók legjobb szakembereitől és az AKH kollégáitól értékes, azonnal alkalmazható tudást szerezhetsz.

AKH webinárium – Hallottál a piac legnagyobb újdonságáról?

A magyar gumiabroncs piacon korábban még sosem látott szakmai webinárium-sorozat indult, ahol a gyártók legjobb szakembereitől és az AKH kollégáitól értékes, azonnal alkalmazható tudást szerezhetsz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenegy + 18 =