Legfrissebb hírek

Gyermekmentő – Versenyfutás az idővel 300 gyermek életéért

Rate this post

Az idén eddig közel háromezer esethez riasztották a Magyar Gyermekmentő Alapítvány mentőorvosi autóit. Leggyakrabban otthon, a lakásban történnek véletlen balesetek, ezek közül minden tizedik esetben közvetlen életveszélyt kell elhárítani. 

A kisgyermek élete ilyenkor azon múlik, hogy időben érkezik-e a szakszerű segítség. A Gyermekmentő Alapítvány autói minden szezonban egy teljes abroncsszettet koptatnak el. Ezért döntött idén is úgy az Apollo Vredestein, hogy minden autóra biztosítanak egy-egy téli és nyári garnitúrát.

A Magyar Gyermekmentő Alapítvány az Országos Mentőszolgálattal együttműködésben végzi a sürgős ellátásra szoruló gyermekek mentését nap mint nap. Az 50 fős csapat tapasztalt, gyermekintenzív ellátásban jártas orvosokból és gépkocsivezetőkből áll. A szervezet 5 aktív gyermek mentőorvosi kocsit működtet: Budapesten, Pécsett, Győrben, illetve a nyári hónapokban a Balaton mellett adnak szolgálatot. Amikor segélyhívás érkezik a 104-es hívószámra, és kiderül, hogy kisgyermek is veszélyben van, akkor lehetőség szerint a gyermek mentőorvosi kocsit is azonnal riasztják.

„A hordágyat leszámítva egy-egy gyermek mentőorvosi kocsi a legjobban felszerelt rohamkocsikhoz hasonlítható. Az életmentéshez szükséges legmodernebb eszközökkel dolgozunk, ha kell, akár többféle méret is rendelkezésünkre áll. A gépkocsik 20-25 millió forint értékű orvosi műszert mozgatnak, emiatt jóval nehezebbek, mint hétköznapi társaik, miközben akár 220 km/h sebességgel közlekednek az autópályán. Nem csoda, hogy minden évben elkoptatnak egy garnitúra nyári és téli abroncsot” – mondta Dr. Gesztes Éva, az alapítvány elnöke és szakmai vezetője.

A Magyar Gyermekmentő Alapítványnál dolgozó szakemberek a legjobbak területükön. Felkészültek arra, hogy a gyermekmentés kritikus helyzeteit a lehető legmagasabb szinten kezeljék. A gyermek mentőorvosi kocsik első számú feladata az, hogy őket a lehető leghamarabb a riasztás helyszínére juttassák, akár a mentőautó érkezése előtt, hiszen minden percen életek múlhatnak.

„Egy eszméletlen gyermekhez vonultunk Őrbottyánba, Pest megyében. Az M0-ás úton 170-180 km/h-ás sebességgel a belső sávban haladtunk. Pillanatok alatt történt minden: láttuk, hogy a külső sávban egy kisteherautó közlekedik, amelyik nagyon közel került az előtte lévő kamionhoz, valami miatt későn érzékelte a veszélyt. Hogy elkerülje az ütközést, irányjelzés nélkül hirtelen sávot váltott, és rögtön elénk került. Nekünk vészfékeznünk kellett, de köszönhetően a Vredestein-től kapott jó minőségű abroncsoknak, autónk nem csúszott meg, végig jól irányítható maradt. Így kerültük el a balesetet, és érkeztünk meg időben betegünkhöz” – mesélte Doroszlai Richárd, az alapítvány munkatársa.

Az Apollo Vredestein 2012 óta támogatja az alapítványt prémium Vredestein abroncsokkal, amelyek bármilyen időjárás esetén garantálják a jármű és az utasok biztonságát.

„Büszkék vagyunk arra is, hogy a gyermekmentők volánjánál ülő gépkocsivezetők kifejezetten dícsértéka Vredestein abroncsok kezelhetőségét és a könnyű úttartást. Mi ezzel járulunk hozzá, hogy a kis betegekhez a segítség gyorsan, de biztonságosan megérkezhessen. Emellett nem csak az abroncsokat, de partnerszervizeink segítségével az átszerelést is biztosítjuk az alapítvány számára” mondta Bakonyi Tamás, az Apollo Vredestein Kft. ügyvezető igazgatója.

A felajánlásokat a 12010374-00113575-00100005 bankszámla számra lehet eljuttatni befizetés vagy utalás formájában.

Ezt olvasta már?

Continental és a DeepDrive

File GáborA gumiabroncsok szóvivőjeinfo(kukac)gumipiacmagazin.hu https://www.continental.com/en/press/press-releases/20231005-deepdrive/ A gumiabroncs teszteket itt találod >>> Az új hírekről azonnal értesülhetsz Facebook …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkettő + tizenhat =