Legfrissebb hírek

A Hankooknak köszönhetően megszépült a dunaújvárosi KRESZ-park

Rate this post

A Hankook Tire Magyarország Kft. által kiírt „KÖSZ, Hankook!” jótékonysági program önkéntesei idén Dunaújváros csaknem 40 éves KRESZ-parkját újították fel.

A program 2018-as kiírása az abroncsgyártó vállalat számára kiemelten fontos közlekedésbiztonság és a felelős mobilitás témái köré szerveződött. Vagyis szinte tálcán kínálkozott a lehetőség, hogy az önkéntesek a szebb napokat látott KRESZ-park felújításával járuljanak hozzá nemcsak Dunaújváros további szépüléséhez, hanem a jövőbeni generációk tudatosabb közlekedési kultúrájának kialakításához is.

Dunaújváros ikonikus Béke városrészében, a Március 15. tér mellett található KRESZ-park. Az évtizedek során nem tudott ellenállni az időjárás viszontagságainak és a vandálok sajnálatos rongálásainak. A „KÖSZ, Hankook!”, azaz a „Közösségi Összefogás a Szebbért” elnevezésű jótékonysági program keretein belül, a 2018 október és november közötti felújítási munkálatok során:

  • teljesen megújult a park betonalapja és aszfaltrétege
  • a KRESZ-pálya több mint 40 darab új, korszerű közlekedési táblát, illetve további felfestéseket és szegélykövezést is kapott
  • ezen túl készült még egy vadonatúj körforgalom és egy vasúti átjáró is, méghozzá a helyi MÁV jóvoltából valódi sínnel. Így a lehető legtöbb közlekedési szituáció megjelenhet a parkban.

Az önkormányzat támogatásával lebonyolított beruházás összesen mintegy 7 millió forintból valósult meg. A KRESZ-park ünnepélyes átadóján az önkormányzat, a Hankook, a rendőrség, a polgárőrség és a sajtó képviselői mellett a felújításban résztvevő önkéntesek és dunaújvárosi lakosok, gyerekek is részt vettek.

„A Hankooknál mindig is fontos volt számunkra, hogy Dunaújvárossal és a helyi közösségekkel kialakított szoros kapcsolatunkat folyamatosan ápoljuk. A gyerekeinket pedig felelősen közlekedő felnőtté neveljük. Ebben az átadott KRESZ-parknak is döntő szerepe van, hiszen itt játékos módon lehet nemcsak elsajátítani, hanem gyakorolni is a közúti közlekedés legfontosabb szabályait. Ezúton köszönöm az önkéntesek kitartását és lelkesedését, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ma ünnepelhessünk” – mondta a felújítás kapcsán Hwang Seong-Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Az átadó beszédeket követően a gyerekek boldogan birtokukba is vehették a felújított parkot és rögtön elkezdhettek ismerkedni a parkban látható közlekedési szituációkkal.

Mint emlékezetes, a „KÖSZ, Hankook!” első, 2016-os fordulójában a vállalat vezetésével és az önkéntesek segítségével szabadtéri edzőparkot hoztak létreaz Aranyvölgyi úton. Az OMV töltőállomás mögötti területen, felújították a dunaújvárosi tűzoltóság épületének egyes részeit. Továbbá megszépült a Dunaújvárosi Mentőállomás is. Ezt követően, 2017-ben pedig kutyaparkot építettek a dunaújvárosi kutyasétáltatók egyik kedvenc célpontjánál.

Ezt olvasta már?

Continental és a DeepDrive

File GáborA gumiabroncsok szóvivőjeinfo(kukac)gumipiacmagazin.hu https://www.continental.com/en/press/press-releases/20231005-deepdrive/ A gumiabroncs teszteket itt találod >>> Az új hírekről azonnal értesülhetsz Facebook …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × 5 =