A LIQUI MOLY beszáll a Forma 1-be

Rate this post

„A Forma 1 és a LIQUI MOLY jól összeillenek, hiszen mindkettő a csúcsteljesítményt képviseli”

A március 31-i Bahreini Nagydíjon lesz a LIQUI MOLY első nagy bemutatkozása. "A Forma 1 és a LIQUI MOLY jól összeillenek, hiszen mindkettő a csúcsteljesítményt képviseli", mondja Ernst Prost.
A német olaj- és adalékspecialista milliókat fektet a versenysorozatba, hogy növelje bevételét

A LIQUI MOLY a 2019-es üzleti évet egy szenzációval nyitja: A német olaj- és adalékspecialista beszáll a Forma 1-be. Tizenegy versenyen hirdet a pálya mentén – kevés márka egyikeként.

„Reméljük, hogy a világszerte az összes versenyt követő 1 milliárd tévénéző közül néhányan arra a gondolatra jutnak, hogy közelebbről is foglalkoznak a LIQUI MOLY-val, és megvásárolják termékeinket”, magyarázza Ernst Prost ügyvezető.

A Bahreini Nagydíj után a LIQUI MOLY logó a versenyek felén lesz látható. Ehhez a cég milliós összeget vett kézbe. „Aki ennyi embert akar elérni, annak nem szabad garasoskodnia, hanem globálisan kell gondolkodnia, és jelentős befektetést kell végrehajtania”, így Ernst Prost. A Forma 1 nem új terület a kenőanyagmárka számára. Kezdeti éveiben a LIQUI MOLY már részt vett a Jordan csapat munkájában.

„A Forma 1-es reklám célja a márkaismertségünk növelése. Az olajok és adalékok feladatukat a motor mélységeiben, láthatatlanul végzik. Nem olyan termékekről van szó, amelyekkel az autóvezetők mindennap találkoznak, és amelyekben örömüket lelik. Ezért olyan fontos a LIQUI MOLY számára a márka láthatósága. A csúcsminőség önmagában kevesebbet segít, ha senki sem ismeri azt, és senki sem tudja, miért hasznos”, magyarázza Ernst Prost.

A Forma 1 mellett a LIQUI MOLY nemzetközi tevékenységei közé tartozik a MotoGP motorkerékpár-világbajnokság, valamint a TCR túraautó-bajnokság. Ehhez még számos nemzeti, regionális vagy akár helyi tevékenység is kapcsolódik. „Ott találkozunk az ügyfelekkel, ahol otthon vannak, ez pedig a haza”, így Günter Hiermaier, a LIQUI MOLY értékesítési vezetője és második ügyvezetője.

A LIQUI MOLY azonban nem korlátozza magát a motorsportra. A kék-piros-fehér logó ezen a télen is látható volt és marad a kézilabda világbajnokságon, amely minden rekordot megdöntött; a jégkorong VB-n, a négysáncversenyen, a sí VB-n és az NBA-ben, a Chicago Bulls-nál. „Így új célcsoportokat és ügyfeleket érhetünk el, és áthidaljuk a motorsport téli szünetét. Mindig három tényező áll a középpontban: a helyszíni nézőszám, a médiajelenlét és a lehetőség, hogy pozitív hatásokat vezethessünk le a saját márkánk számára”, magyarázza Peter Baumann marketingvezető.

„A Forma 1, a MotoGP, a kézilabda VB, a jégkorong VB – ez azért nem semmi”, hangsúlyozza Ernst Prost. „Ez mutatja a szintet, amit időközben elértünk. Ennél magasabbra már alig lehet jutni. Szponzorként csak kiváló sportrendezvényeket támogatunk, kiemelkedő tévés eléréssel. Főleg nemzetközi és globális kihatással rendelkező eseményekről van szó.”

A szponzoráció mellett a LIQUI MOLY hagyományos reklámhirdetésekkel is bővíti az üzletet. 2018. őszén a cég elindította első, globális digitális kampányát, amelynek keretében 1,6 milliárd kontaktot ért el. „Érezzük, hogy az elmúlt években nőtt a reklámnyomás”, így Ernst Prost. „Ahhoz, hogy egyáltalán észrevegyenek, még intenzívebben kell hirdetnünk, és még több pénzt kell fektetnünk a márkaismertségünk növelésébe.”
Németországban és Ausztriában nemsokára kezdődik a következő milliós reklámkampányunk. A LIQUI MOLY minden releváns autós magazinban dupla oldalakon hirdet. Ennek kiindulópontja a német „Auto Zeitung” olvasóinak szavazata. Arra kérték őket, nevezzék meg a legjobb olajmárkát. Az eredmény: LIQUI MOLY. Az olvasók 2010 óta választják a LIQUI MOLY-t az olajok „top márkájának”. Ezen kívül a LIQUI MOLY az autóápolás kategóriában a második helyet érte el. „A kampányokkal nem csak termékeinket akarjuk hirdetni, hanem köszönetet is szeretnénk mondani azoknak, akik megajándékoztak minket a bizalmukkal”, magyarázza Ernst Prost.

A LIQUI MOLY a 2018-as évet újabb árbevételi rekorddal zárta. A siker azonban nézőpont kérdése is. A két százalékos árbevétel-növekedés a sikerrel elkényeztetett cég számára nem éppen fényes teljesítmény. Ezért Ernst Prost offenzívára szólít: „2019-ben a lovak közé csapunk! Ehhez kapcsolódik a Forma 1-es szereplés is.”

A tavalyi 545 millió eurós árbevétel után az idén legalább 600 millió eurót akarunk elérni, ami legalább tíz százalékot jelent. Hazai piacán, Németországban, a LIQUI MOLY már annyira erős pozíciót ért el, hogy a további növekedés nehezen érhető el. Ezért a globális exportüzletre összpontosítanak.

Itt a LIQUI MOLY határozottabban épít az új értékesítési stratégiára. A cég hagyományosan a legtöbb országban független importőrökön keresztül értékesít. Olaszországban és Franciaországban a LIQUI MOLY saját kézbe veszi az értékesítést. „Nem minden importőr rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, amelyek a forgalom elképzeléseinknek megfelelő növeléséhez szükségesek”, magyarázza Ernst Prost. „Egészen más lehetőségekkel rendelkezünk, hogy ne csak kis lépésekkel, hanem nagy ugrásokkal növekedjünk.” Ehhez első körben pénz kell a személyzethez és a reklámhoz. „Ezek a befektetések azonban hosszú távon megtérülnek, hiszen mind Olaszországban, mind Franciaországban hatalmas potenciál rejlik.”

Az idei siker három pilléren nyugszik. Ernst Prost: „A kiemelkedő termékminőség, a világcsúcs értékesítési teljesítmény és az ismertségünk drasztikus növelése.”

Autó-Doktor Horváth Kft. Prémium Gyorsszerviz H-8600 Siófok-Kiliti Papfődi út. 1. Tel.: +3684519219 Mobil: +36309366 077

Autó-Doktor Horváth Kft.
Prémium Gyorsszerviz
H-8600 Siófok-Kiliti Papfődi út. 1.
Tel.: +3684519219
Mobil: +36309366 077

horvath.robert@auto-doktor.hu
www.auto-doktor.hu
www.liqui-moly.hu

Ezt olvasta már?

PIRELLI CINTURATO ALL SEASON SF3

A PIRELLI CINTURATO ALL SEASON SF3 GYŐZTE AZ AUTO BILD SPORTHELYEK ÉS ALVOLANTE ÖSSZEHASONLÍTÓ TESZTEIT

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × egy =