“Az Év Felelős Foglalkoztatója 2019”

Rate this post

A Michelin Hungária Kft. különdíjban részesült “Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázaton, melyet az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA Nonprofit Kft.) idén negyedik alkalommal hirdetett meg.

Az elismerést 2019. november 5-én vehették át a díjazottak. A Michelin Hungária ebben az évben pályázott először a címre, melyet nagyvállalatok I.-es kategóriában (251 és 2000 fő közötti foglalkoztatottak) nyert el.

Az indoklás szerint a Michelin Hungária Kft. azért érdemelt különdíjat, mert “munkáltatóként példaértékűen és sokoldalúan tesz munkavállalói jóllétéért”. A díjat Dr. Nemes Attila ügyvezető és Laczi Anna, a nyíregyházi személyabroncs gyár személyügyi vezetője vették át kollégáik, Molnárné Ráti Gyöngyi és Dajkáné Kovács Mónika kíséretében.

2019-ben a pályázat azon munkáltatókat kereste, akik az emberi erőforrást vállalatuk legfontosabb értékeként kezelik, ezért megtartásuk, fejlesztésük és jóllétük érdekében erőfeszítéseket is tesznek.

A pályázati kiírásban a következő szempontok szerepeltek: “egyre többen ismerik fel a felelős foglalkoztatás és a társadalmi szerepvállalás szükségességét, valamint a benne rejlő lehetőségeket. A felelős foglalkoztató olyan eszközöket alkalmaz és tevékenységeket folytat, amelyek a munkavállalók elkötelezettségét és elégedettségét növeli. Fontosnak tartja a minőségi munkahelyek megteremtését, a család-barát hozzáállást, a közösségteremtést, a fejlődési és előrelépési lehetőségek biztosítását, a képzést és fejlesztést, a csapatépítést, az egészségmegőrzést, a helyi közösségek és az egész társadalom fejlődését egyaránt.”

Ezt olvasta már?

Évekig az olcsó kínai gumiabroncsok alakították az árversenyt Európában. Most az Európai Unió keményen közbelép: akár 45,3%-os dömpingellenes vám is sújthatja a kínai importot.

Sokk a gumiabroncs-piacon: az EU akár 45,3%-kal drágíthatja a kínai importot.

Akár 45,3%-os dömpingellenes vám a kínai gumiabroncsokra – történelmi fordulat előtt áll az európai piac. Az intézkedés nemcsak az importőröket érinti, hanem a teljes ellátási láncot, a gumiszervizeket és végső soron az autótulajdonosokat is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × négy =