Téligumi bemutató – Bridgestone Blizzak LM005

Rate this post

A Bridgestone Blizzak LM005 kivételes irányíthatóságot és biztonságot ad a jármű vezetőnek, kihívást jelentő feltételek mellett is.

Készen állhat a váratlan helyzetekre

A telek Európa-szerte egyre kiszámíthatatlanabbá válnak, amikor az esőzések szélsőséges mértéket öltenek, gyakoriak a fagypont alatti hőmérsékletek, és évek óta először esik hó egyes területeken. Az ilyen, kihívást jelentő feltételek esetén az úton maradás és a féktávolság megválasztása komoly gondot jelent a járművezetők számára. A havas és jeges úton nehézzé és kiszámíthatatlanná válnak az olyan rutineljárások, mint az emelkedőn felfelé haladás és az akadályok kikerülése. Ezért is lesz mindennél fontosabb az abroncs teljesítménye, mert ez biztosítja a kapcsolatot a jármű és az útfelület között.

A Bridgestone azért fejlesztette ki a Blizzak LM005 abroncsot, hogy a jármű vezetőknek nyugalmat és kényelmet biztosítson. Az Európa-szerte 20.000 járművezető bevonásával végzett kutatás alapján a Bridgestone Blizzak LM005 az elvárásaik és a rájuk váró valós kihívások alapos figyelembe vételével készült, hogy kiemelkedő irányíthatóságot és biztonságot élvezhessenek minden téli útviszony, különösen hó és jég esetében.

Legjobbra értékelt teljesítmény

A lehető legjobb általános teljesítmény érdekében különböző hóviszonyok alatt tesztelt Bridgestone Blizzak LM005 kiemelkedő teljesítményt nyújt havon és jégen egyaránt, azon kívül, hogy kategóriájának legjobb tapadásával és fékezésével rendelkezik nedves úton. A TÜV SÜD, Európa egyik legelismertebb független, gépjárműipari vizsgáló intézménye által bevizsgált Blizzak LM005 az iparág első két helyezettje közé került a havon való fékezés és tapadás, valamint a jégen való fékezési teljesítmény terén.

KATEGÓRIÁJÁNAK LEGJOBB TAPADÁSA ÉS FÉKEZÉSE NEDVES ÚTON Az új nano-szelektív összetevő-keverő technológia lehetővé teszi a Nano Pro-tech™ összetevő szilika diszperzióját, ezzel a legjobb fékezést és kanyarodást biztosítva nedves úton1, amit nedves tapadás tekintetében a TUV szabványnak megfelelően teszteltek az „A” EU címke mellett.
Az új nano-szelektív összetevő-keverő technológia lehetővé teszi a Nano Pro-tech™ összetevő szilika diszperzióját, ezzel a legjobb fékezést és kanyarodást biztosítva nedves úton1, amit nedves tapadás tekintetében a TUV szabványnak megfelelően teszteltek az „A” EU címke mellett.

A Bridgestone nyári Turanza T005 túraabroncsához hasonlóan a Blizzak LM005 kategóriájának legjobb tapadásával és fékezésével rendelkezik nedves úton. Így lett a legkiválóbb teljesítményű téli abroncs a nedves úton való fékezés és a TÜV SÜD vizsgálatok terén, és ez az első olyan téli abroncs, ami „A” uniós jelölést kapott a nedves úton való tapadást illetően a teljes kínálatban. Mivel a nedves időjárás a legáltalánosabb problémás útviszony, amivel a járművezető szembenéz télen, a Bridgestone Blizzak LM005 kiváló a nedves úton nyújtott teljesítménye az abroncs egyik legfontosabb jellemzője.

Dinamikus kialakítás, kiemelkedő irányíthatóság

A Bridgestone Blizzak LM005 teljesítménye a legkorszerűbb abroncstervezés eredménye, ahol útfelületen való tapadást javító élvonalbeli szinergia van a gumikeverék anyagai és a futófelület kialakítása között.

Az abroncs Bridgestone’s NanoPro-tech™ gumikeverékből készül, aminek magas szilika tartalma javítja a teljesítményt nedves és havas útviszonyok mellett is. A szilika biztosítja, hogy az abroncs nagyon alacsony hőmérsékleteken is lágy maradjon, ami maximális tapadást biztosít. A Bridgestone új, az abroncs szilika diszperzióját javító nano-szelektív összetevő-keverő technológiájának használata a keverék robosztus viselkedésével párosul, aminek köszönhetően a Blizzak LM005 teljesen állandó teljesítményt biztosít minden téli útviszony mellett.

A futófelületet úgy tervezték, hogy minden téli útviszonynak megfeleljen. A vállrészen további oldalirányú barázdák javítják az abroncs tapadását havon és jégen, és optimalizálják az abroncsváll blokkolásának érintkezési nyomását fékezésnél. Ugyanakkor a futófelület mintázatának középső területén levő nagyobb barázda javítja a vízelvezetést és a hó befogását. A cikkcakkos barázdamintázat alkalmazása javítja a tapadást a barázdákban tapadt hó és az úton levő hó között.

A Bridgestone Blizzak LM005 2D lamelláknak a kialakítása az abroncs közepén, 3D lamellás kialakítása a vállon és az oldalsó barázdák együttesen biztosítanak jobb tapadást jeges útviszonyok esetén. Az abroncs szélesebb méretein hosszanti mintaárkokat használnak a vízelvezetés maximalizálására.

CSÖKKENTETT FÉKTÁV HAVON ÉS JÉGEN A futófelület középső 2D sávjai és a váll részben lévő 3D sávok kombinációja kiváló fékteljesítményt nyújt csökkentett féktávhoz hóval és jéggel borított útfelületeken.
A futófelület középső 2D sávjai és a váll részben lévő 3D sávok kombinációja kiváló fékteljesítményt nyújt csökkentett féktávhoz hóval és jéggel borított útfelületeken.

Széles körű rendelkezésre állás

Az Európában kifejlesztett és gyártott Bridgestone Blizzak LM005 2019-ben 116 méretben (14” és 22” között), valamint 2020-ban további 40 méretben áll majd rendelkezésre. Az abroncsot tatabányai üzemben is gyártják, több mint 50 különböző méretben. A bővítés a piaci kereslet 92 százalékát, valamint a 17” és annál nagyobb abroncsméretek esetében 90 százalékát fedi le a legtöbb személyautó és szabadidő-terepjáró vonatkozásában. 24 népszerű méretet fog még kínálni a Bridgestone egyedülálló Drive Guard Run-Flat technológiájával (RFT).

A Drive Guard RFT-nek köszönhetően a járművezetők uralni tudják a járművet, és biztonságosan tudnak tovább haladni akár 80 km/h-s sebességgel 80 km-en keresztül, amikor az abroncs sérült.

A 3PMSF és M+S jelölések alapján a Bridgestone Blizzak LM005 valamennyi téli jármű vezetési előírásnak megfelel Európában. A Bridgestone Blizzak LM005 egész télen az úton tartja a jármű vezetőket.

Ezt olvasta már?

A magyar gumiabroncs piacon korábban még sosem látott szakmai webinárium-sorozat indult, ahol a gyártók legjobb szakembereitől és az AKH kollégáitól értékes, azonnal alkalmazható tudást szerezhetsz.

AKH webinárium – Hallottál a piac legnagyobb újdonságáról?

A magyar gumiabroncs piacon korábban még sosem látott szakmai webinárium-sorozat indult, ahol a gyártók legjobb szakembereitől és az AKH kollégáitól értékes, azonnal alkalmazható tudást szerezhetsz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt + négy =