Mikor vásároljunk téli gumit?

Rate this post

A téli gumik cseréjének időszak ősszel kezdődik, ám a vásárlásra már sokkal előbb sort keríthetünk, és jobban is járunk, ha így teszünk. Nemcsak azért, mert kedvezőbb árakat érhetünk el, de nagyobb készlet is van ilyenkor raktáron.

Mikor vásároljunk téli gumit


Korainak tűnhet még ez a téma, pedig egyáltalán nem az. Ugyan a legtöbben csak akkor foglalkoznak a téli gumi csere/vásárlás kérdésével, amikor leesik az első hó. Ez egyáltalán nem jó ötlet. Már a csere is jóval hamarabb időszerű, akkor, amikor a hőmérséklet tartósan 7 fok alá esik, de vásárlást még ennél korábbra érdemes időzíteni.

Ez is érdekes kérdés, hogy egyáltalán honnan tudhatjuk, hogy eljött a vásárlás ideje? Ebben a kérdésben is megoszlanak a vélemények, vannak, akik úgy gondolják, hogy addig lehet közlekedni a gumikkal, amíg a gyártó meghatározta az élettartamukat, tehát 5-6 évig, mások a törvényi szabályozást veszik alapul.

Lássuk, mikor is jön el a vásárlás ideje? Mikor kell új szett, és mikor érdemes azt megvásárolni?

Mikor számít olyan kopottnak a téli gumi, hogy új szettre van szükség?

Először is lássuk, mikor számít a gumi már túlságosan kopottnak. Az abroncsgyártók jellemzően adnak egy élettartam megjelölést a gumikhoz, ami kb. 5-6 év, tehát eddig használhatjuk őket, ugyanakkor ez az adat nagyban függ attól, hogy hogyan és hol használtuk az autónkat. Sok tényező van, ami miatt csökkenhet egy abroncs élettartama, és már 3-4 év után cserére szorulhat. Általában a szakemberek is azt szokták javasolni, hogy ne az éveket számolgassuk, hanem inkább a profilmélységet mérjük.

Ebben a kérdésben is sok a vita az autósok között. A törvényi szabályozás szerint 1,6 mm-es profilmélységig még nem törvénybe ütköző közlekedni a gumikkal. Ugyanakkora szakemberek nem javasolják, hogy ennyire kopott abroncsokat használjunk, különösen nem télen. A szervizekben jellemzően azt szokták tanácsolni, hogy 4 mm-es profilmélység alatt már vásároljunk új abroncsot, ugyanis ha ennél kopottabb a gumi, akkor az már balesetveszélyes lehet, hiszen megnő a fékút, és csökken a tapadás is.

Mikor találjuk a legjobb árakat, ha téli gumiról van szó?

Most, hogy már tudjuk, mikor jön el az új szettek megvásárlásának ideje. Rátérhetünk arra, hogy melyik hónapra célszerű időzíteni a vásárlást. Nos, sokan februárban, márciusban vásárolnak, mert úgy gondolják, hogy a szezon végére megmaradt abroncsok leakciózásával sokat spórolhatnak majd. A helyzet az, hogy sokkal jobban járunk, ha inkább az előszezonban vásárólunk.

Az előszezon július végén már megkezdődik, és szeptember közepével ér véget. Ilyenkor töltik fel a kereskedések a készleteiket. A nagykerek pedig kedvező árat biztosítanak nekik, így ők is megtehetik ugyanezt a vevők felé. De nemcsak az árak kedvezőek, de a készlet is sokkal szélesebb, mint a szezon végén, vagy akár a főszezon közepén. Érdemes tehát augusztus végére időzíteni a vásárlást, mert ilyenkor nagyon kedvezőek az árak, és raktárkészlet is széles. Persze októberben és novemberben is sokféle gumi közül válogathatunk, de az árak ilyenkor már lényegesen magasabbak lesznek.

Ezt olvasta már?

Az autógumik állapota alapvető szerepet játszik a közlekedés biztonságában és hatékonyságában

Miért fontos a gumi a biztonságos közlekedéshez?

Az autógumik állapota alapvető szerepet játszik a közlekedés biztonságában és hatékonyságában A gumiszervizek olyan szolgáltatásokat …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc − tizenöt =