Főoldal / 1 Egyéb / AEZ: STORY A KÜLLŐK MÖGÖTT – 1. RÉSZ

AEZ: STORY A KÜLLŐK MÖGÖTT – 1. RÉSZ

Hogyan készülnek az AEZ alufelnik?

AEZ minden példánya büszkén viseli magán a “Made in Germany” nyomatot, ami nem szimplán egy standard minőséget fémjelez. A legmagasabb színvonalat a több lépésből álló tervezési és gyártási folyamat is garantálja.

1. fázis: az ötlettől a tervezésig 
A felnigyártás folyamatának legelső lépése mindig maga az ötlet, mely rögtön meghatározza az adott kivitel designjának és technikai konstrukciójának irányvonalát. A fejlesztői csapat egy részletes, ún. termékkövetési dokumentumban foglalja össze azokat a követelményeket, melyeknek meg kell majd felelniük a végleges keréktárcsáknak. Az első fotórealisztikus számítógépes terveket csak ezután készítik el, melyekből számos változat készül. Közülük pedig csak a legtrendibb kerül majd gyártásba.

A munkálatok egyébként PC-n készülnek, három dimenziós CAD szoftverrel, míg a felnit érő erőhatásokat és deformitásokat egy fejlett analizáló program (FEA) szimulálja a kész terven. Így olyan fontos tényezőkről, mint például a pontos méretezés, vagy a technikai design, teljesen realisztikus képet kaphatunk még a gyártás előtt.

A piaci megjelenés előtt, az első legyártott mintadarabok a TÜV laborjába kerülnek, ahol alapos tesztprocedúra vár rájuk. Amikor a TÜV végül mindent rendben talál, a felnik megkapják a “közúton használható” minősítést.

Az AEZ felnik nem csak TÜV-vel, de H-engedéllyel is bírnak, így Magyarországon is extra körök nélkül forgalomba helyezhetők. Ráadásul 3 év garanciát vállal rájuk a gyártó ALCAR Leichtmetallräder GmbH.

Folytatása következik!

Üdvözlettel:
ALCAR Hungária Kft.

Elérhetőségeink:

ALCAR Ügyfélszolgálat: 06 1 430 6700, info@alcar.hu

• Nyugat-Magyarország: Kovácsné Jenei Gabriella
+36 30 685 9227, kovacsne.gabriella@alcar.hu
• Kelet-Magyarország: Rendes Imre,
+36 30 200 8120, rendes.imre@alcar.hu
• Budapest: Iván Károly
+36 30 538 7191, ivan.karoly@alcar.hu
• Autóházak: Dávid Nándor,
+36 30 676 1979, david.nandor@alcar.hu

Ezt olvasta már?

A Laufenn minőségi gumiabroncsokat kínál megfizethető áron, melyet bizalommal vásárolhat meg.

Laufenn S FIT EQ+ információk és teszteredmények

A Laufenn minőségi gumiabroncsokat kínál, így bizalommal választhatod a teszteken sikereket elért gumiabroncsokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

8 + 6 =