Legfrissebb hírek

Nemzetközi Premio Partner találkozó

Rate this post
File Gábor A gumiabroncsok szóvivője info(kukac)gumipiacmagazin.hu

File Gábor
A gumiabroncsok szóvivője
info(kukac)gumipiacmagazin.hu

2018 június 6-8. között Lengyelország déli részén került megrendezésre a Nemzetközi Premio Találkozó, ahol Lengyel, Cseh, Szlovák és Magyar Partnerek kaphattak átfogó képet a hálózat jelenéről és jövőjéről

Nemzetközi Premio Találkozó, ahol Lengyel, Cseh, Szlovák és Magyar Partnerek kaphattak átfogó képet a hálózat jelenéről és jövőjéről

Ez volt az első alkalom a hálózat történetében, hogy négy Kelet-Európai ország szervizeinek képviselői egy helyen találkozhattak.

A rendezvényen közel 200 szerviz Partner, több mint 400 résztvevővel képviseltette magát. A találkozó során a hálózat jövőjét érintő előadások mellett lehetőség nyílott Partnereink számára a tapasztalatok egymással való megosztására, közösen elért sikereink megünneplésére.

A Premio hálózat átfogó, a szervizek teljes egészére kiterjedő támogató munkája is bemutatásra került. Ennek keretein belül a résztvevők betekintést nyerhettek a marketing tevékenység, beszállító partnerekkel való együttműködés, IT megoldások, személy és teher flották valamint üzleti konzultáció részleteibe is. Az előadások során bemutatott eszközök és intézkedések mind a Premio válaszai a jövő autóipari trendjeinek kihívásaira.

További képek a rendezvényről >>>

Az előadások során bemutatott eszközök és intézkedések mind a Premio válaszai a jövő autóipari trendjeinek kihívásaira.

A konferencia egyik kulcspontja az esti gála volt, amelynek keretén belül díjazásra kerültek azok a Partnerek, akik a legnagyobb mértékben tettek hozzá a Premio hálózat fejlődéséhez az egyes országokban.

A 3 napos találkozó bővelkedett oktatásokban és előadásokban, amelyek során a résztvevők megismerkedhettek a Goodyear csoport új termékeivel. Valamint közvetlen üzleti kapcsolatba kerülhettek a Premio hálózat alkatrész, eszköz és műhely felszerelést biztosító meghívott beszállítóival is. A rendezvény során számos információ és tapasztalat cserére volt Partnereinknek lehetősége, amely kapcsolatok gyümölcsöző jövőbeli eredményekhez vezethetnek.

További képek a rendezvényről >>>

A Premio hálózat egy teljes Európára kiterjedő hálózat része amely 1972-ben kezdte meg működését, miután a Goodyear felvásárolta a németországi Kempten csoportot

A Premio hálózat egy teljes Európára kiterjedő hálózat része amely 1972-ben kezdte meg működését, miután a Goodyear felvásárolta a németországi Kempten csoportot

A Premio abroncs és gyorsszerviz márkanév 1996-ban Németországból indult hódító útjára, ahol a Premio Reifen-Service név alatt hamar elismert szereplője lett a Német piacnak. Azóta Magyar, Lengyel, Cseh, Szlovák, Bolgár és Román autósok százezrei élvezhették a tagok által nyújtott kiemelkedő minőségű szolgáltatások különböző formáit. A minőségre fektetett kompromisszumok nélküli hangsúlynak köszönhetően a hálózat folyamatosan tudta megerősíteni a piaci pozícióját. Mára az Európai Únió egyik legnagyobb szerviz hálózatává nőtte ki magát. Magyarországon folyamatos bővülés mellett jelenleg 34 Premio partnernél vehetik igénybe a sofőrök szolgáltatásainkat. A Premio magyarországi partnereiről és tevékenységéről bővebb információ a www.premio.hu oldalon található. További képek a rendezvényről >>>

Miért éppen bennünk bízzon a többiek helyett?

Premio Abroncs és Autószerviz Hálózat 1996-ban jelent meg az európai piacon olyan csoportként, mely a szerviz állomásain keresztül nyújtott szolgáltatásokra szakosodott. A szolgáltató csoport modern szerviz állomásain a Premio személyre szóló megoldásokat és tanácsokat nyújt az autóvezetőknek abroncsok, felnik és autószervíz szolgáltatások tekintetében, valamint teljes körű szolgáltatásokat a motorok terén.

Premio Abroncs és Autószerviz mindig arra törekszik, hogy ügyfelei 100%-ig elégedettek legyenek. Minden Premio szerviz állomásnak rendelkeznie kell modern létesítményekkel. Munkacsapatainak műszakilag képzettnek kell lenniük, és csakis a legjobb minőségű termékeket és az ügyfél számára barátságos megoldásokat kínálhatnak. A Premio csak akkor garantálhatja az egyöntetűen jó minőségű szolgáltatásokat ügyfeleinek, ha ezeknek a követelményeknek megfelel – függetlenül attól, hogy Ön melyik szervizállomást látogatja.

Premio Abroncs és Autószerviz csoportot, mint koncepciót a GD Handelssysteme GmbH & CO.KG GDHS dolgozta ki. Azzal a céllal, hogy eleget tegyen a minden autóvezető részéről egyre növekvő követelményeknek, akik kiváló színvonalú szolgáltatásokat várnak el. Miután 1995-ben sikeresen indították útnak az első német kedvezményes abroncshálózatot Quick Abroncsdiszkont márkanéven. A GDHS a Premio márkanévvel megerősítette pozícióját, mint a legsikeresebb német minta az abroncsok kiskereskedelmi üzletágában. Ma a GDHS már több mint 30 éves nyomon követhető tapasztalattal rendelkezik ebben az üzletágban.

A GDHS a Goodyear GmbH & CO. KG. egyik teljes tulajdonú leányvállalata

Goodyear globális abroncsgyártó cégként több mint 100 éves fennállása után büszke lehet a cég ebben az üzletágban elért sikereire. 350 Grand Prix győzelemmel a háta mögött a Forma-1 versenypályákon, a Goodyear 84 gyártóüzemmel rendelkezik 26 országban szerte a világban. Mintegy 100.000 alkalmazottal, kirendeltségekkel 42 országban és fejlesztő központokkal az Egyesült Államokban, Japánban és Luxemburgban.

Premio-hoz hasonló, az ügyfelekre összpontosító kiskereskedelmi hálózatok alapját a Goodyear már 1956-ban lefektette, amikor létrehozta első üzlethálózatát az Amerikai Egyesült Államokban.

Legyen az Ön szervize is Csapatunk tagja!

További információért keressen minket:

Pál Miklós 
Tel.: +36 70 371 2302
E-mail: miklos_pal@goodyear.com

Sipőcz Győző
Tel.: +36 70 376 3964
E-mail: gyozo_sipocz@goodyear.com


A gumiabroncs teszteket itt találod >>>

Az új hírekről azonnal értesülhetsz Facebook oldalunkról is, – Kedveld!

Videó csatornánkon mindig fogsz találni valami érdekeset, iratkozz fel >>>

Instagram oldalunkat itt tudod figyelemmel kísérni >>>

Ezt olvasta már?

Continental és a DeepDrive

File GáborA gumiabroncsok szóvivőjeinfo(kukac)gumipiacmagazin.hu https://www.continental.com/en/press/press-releases/20231005-deepdrive/ A gumiabroncs teszteket itt találod >>> Az új hírekről azonnal értesülhetsz Facebook …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt − öt =