Dunlop RoadSmart III

2.3/5 - (3 votes)

-„Erősebb és tartósabb” teljesítmény: 82%-kal tartósabb elülső abroncs a vizsgált versenytársak átlagához képest*
– Száraz kezelhetőség és tapadás terén kiérdemelte a „Kategória legjobbja” címet**
– Új generációs nano technológiás futókeverék
– Alapfelszereltség a GT és a közepes súlyú motorokra, és különleges SP változat a Roadster és Sportmotorokra

Az új gumiabroncsot igényes motorosoknak fejlesztették ki, azzal a céllal, hogy kategóriájában a legjobb kezelhetőséget és tapadást biztosítsa, miközben az ágazat legmagasabb szintű élettartamát is szolgáltatja. A Dunlop franciaországi fő Európai Motorfejlesztési központjában végrehajtott intenzív fejlesztés eredményeképpen független teszt erősítette meg, hogy az első kerékre szerelt RoadSmart III a főbb versenytársak átlagához képest hihetetlen, 82%-kal* nagyobb futásteljesítményt mutat.

Ez a hosszú élettartam úgy valósul meg, hogy közben nem rontja a tapadási teljesítményt. A tesztek azt mutatták, hogy a RoadSmart III száraz kezelhetősége és tapadása 10%-kal** jobb, mint a négy versenytárs átlaga, miközben magas szintű tapadást, ráadásul megbízhatóságot és visszajelzést is biztosít az útról nedves körülmények között.

Ezek a lenyűgöző eredmények a forradalmian új Dunlop RoadSmart III négy fő újításának köszönhetők:

A futófelület új, innovatív mintázata

A futófelületi kialakítás egyik jellemzője a megnövelt mintaárok-dőlésszög. Ezt úgy tervezték meg, hogy optimalizálja a futófelület merevségét, biztosítva az egyenletes kopást annak érdekében, hogy a teljesítmény a gumiabroncs teljes élettartama során egyenletes maradjon.

Egyedien összekapcsolódó futófelületi mintaárok (IGT)
Ez a kialakítás lehetővé teszi a gyors és hatékony vízkiszorítást, így biztosítva a tapadást és a kezelhetőséget – még akkor is, ha a gumiabroncs kopott. Ez a kialakítás több vizet képes kiszorítani, mint elődje, különösen nagyobb sebességnél.

Új generációs nano technológiás futókeverék

Rendkívül sok kutatást végeztek a RoadSmart III összetételének kialakításával kapcsolatban. Összesen 53 variációt teszteltek, hogy megtalálják a megfelelő kombinációt a váll- és a középső gumiabroncs-összetétel között.

Ez a fejlett MultiTread gumiabroncs-összetétel különösen kopásálló az egyedülálló tri-polimer keveréknek köszönhetően, mely magas diszperziós képességű szilikát tartalmaz. Ez számos előnnyel jár. Először is nagyobb futásteljesítményt nyújt, ugyanakkor jelentősen javul a tapadása nedves úton. Az összetétel alacsony hőmérsékleten is nagy rugalmassággal bír, ezáltal nagyobb megbízhatóságot jelent a motorosnak. Ez különösen fontos a sport-túra szektorban, ahol szükséges a „négyévszakos” érzet és a visszajelzés az útról.

A MultiTread központi részének összetétele tartalmaz egy hosszabb, nagy molekulatömegű polimert, amely javítja a gumi kötési szilárdságát.

Új, viszkóz réteget tartalmazó karkasz és elülső profil

A gumiabroncs teljesen új viszkóz réteget tartalmaz, mely kialakítás pontosabb kormányzást biztosít, és sokkal kevesebb erőt kíván kormányzáskor a motorostól. Ugyanakkor megnövelt merevséget ad, és biztosítja az abroncs egyenletes kopását. Ez a technológia jelentős tényező a megnövelt futásteljesítmény elérésében. Mindezeken túlmenően, a karkasz kialakítása csökkenti a felmelegedési időt. Ez bizonyítottan csökkenti a kormányzáshoz szükséges erő különbségeit hideg és meleg körülmények között.

A Dunlop RoadSmart III termékválasztéka 18 gumiabroncsfajtát tartalmaz 16 méretben. Az új sorozat a két fő hátsó gumiabroncs-méretben – 180/55ZR17 – 190/55ZR17 – több konstrukciót is kínál. Így a motorosok választhatnak: vagy a standard RoadSmart III hátsó gumiabroncsot választják, amelyik megfelel a nehéz GT és a közepes súlyú motorok igényeinek, vagy a speciális SP (Sport) változatot, amelyet úgy alakítottak ki, hogy eleget tegyen a könnyebb naked motorok és sportmotorok speciális követelményeinek.

Andy Marfleet, a Dunlop Europe Moto marketing igazgatója hangsúlyozta ezen technológiák jelentőségét a sport-túra szektorban: „A sport-túra gumiabroncsok piaca igen igényes. A motorosok olyan gumiabroncsot várnak, amely megbízható, magas szintű tapadást biztosít – és ami a legfontosabb: teljesítménye megmarad teljes élettartama alatt. Független teszt bizonyította, hogy a RoadSmart III kategóriájában a legjobb száraz tapadást és kezelhetőséget nyújtja, miközben hatalmas lépést tett előre a futásteljesítmény terén.”

Ezt olvasta már?

Az autógumik állapota alapvető szerepet játszik a közlekedés biztonságában és hatékonyságában

Miért fontos a gumi a biztonságos közlekedéshez?

Az autógumik állapota alapvető szerepet játszik a közlekedés biztonságában és hatékonyságában A gumiszervizek olyan szolgáltatásokat …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × 2 =