Így zajlik egy svéd kerékcsere

Rate this post

Ebben az évben engem ért a megtiszteltetés, hogy elvihettem az autónkat a szokásos tél eleji kerékcserére. Hiába voltam az elmúlt 4 évben autótulajdonos, és volt a férjemnek is egy autója, valahogy sosem én mentem a szakemberhez velük. Igaz, egyszer jelen voltam, de akkor is egy férfi családtaggal, úgyhogy nem is figyeltem a folyamatot.

Ennek megfelelően most elég ideges lettem mikor Viktor mondta, hogy én viszem az autót, mert nekem van rá pár szabad órám az egyik délelőtt. A legnagyobb problémám az volt, hogy magyarul még csak-csak szót értek egy szerelővel, de svédül ez kicsit problémásabb lesz. Az alapszavakkal, mint kerék, csere, csavar, átmérő, stb., tisztában voltam, de ha jött volna egy keresztkérdés akkor nagy bajban lettem volna. :) Végül megnyugtattam magam, hogy angolul úgyis beszél mindenki, és legeslegrosszabb esetben megmondom, hogy csinálják, ahogy jónak látják, ők a szakértők.

Hogy zajlik Magyarországon egy kerékcsere? A beszámolók alapján valahogy így :  próbálsz keresni a neten valakit, aki vállalja. De normális honlapok híján inkább az egyik barátod által ajánlott embert válaszod. Felhívod, elmondod, hogy melyik ismerősöd ajánlotta (némi protekció reményében), erre ő a fejét vakarva mond egy kb. időpontot, amikor kevesen vannak nála, odamész, vársz egy kicsit (rosszabb esetben sokat), majd beállsz a kocsiddal az emelőre, ő pedig elvégzi a cserét. Eközben te körülötte ténferegsz, nézelődsz a műhelyben, esetleg beszélgettek (és meghallgathatod, hogy ez az autó egy sz*r, már rég el kellett volna adnod, sőt megvenni sem lett volna szabad). A centrírozás és csere után segítesz visszapakolni a levett szett gumit a kocsiba (női sofőr esetén ez kimarad), kp-val fizetsz (némi borravalót is hagysz), számlát nem kapsz, de boldogan távozol.

Ezzel szemben Svédországban a következőképpen zajlik a csere: a neten kiválasztod a legszimpatikusabb szervizeket, a honlapon csak beírod a rendszámod egy ablakba (a központi adatok alapján beazonosítja az autó típusát), a továbbiakban pedig kiválaszthatod a pontos szolgáltatást. Esetünkben ez a kerékcsere és centrírozás volt. Időpontot foglalsz (9:15), és árajánlatot kapsz. A legszimpatikusabb jóváhagyása után mehetsz is az adott időpontban hozzájuk.

Eljött a péntek reggel, és elindultam (elég idegesen). A szerviz elé érve láttam, hogy a szerelőállások ajtaja zárva, így besétáltam az ügyfélfogadó irodába. Egy kedves svéd férfi megkérdezte tőlem, hogy mi járatban vagyok. Amint meghallotta a férjem nevét már pontosan tudta, hogy miért jöttem (nem nagy ördöngösség, de jó esett, hogy nem kell elmondanom azt, amit már egyszer leírtunk). Kedvesen megkínált egy kávéval (kb. 6 féléből választhattam), majd megkért, hogy foglaljak helyet (ekkor volt 9:12).

Pontosan 3 perc múlva jött 3 szerelő kinézetű ember, köszöntek, majd elkérték a kulcsomat. Az egyikük kisietett, bepattant a kocsiba, beállt, majd felvették a védő-szemüveget és a zajszigetelő fülvédőt. 5 perc alatt készen voltak, visszapakolással együtt. Én mindezt a meleg váróhelyiségben kávézgatva, egy kényelmes kanapéról az üvegfalon keresztül nézhettem, mert a szervizcsarnokba csak az ott dolgozó mehetnek be, kizárólag a megfelelő öltözetben. A végén szépen visszaálltak az eredeti parkolóhelyemre, és visszahozták a kulcsot. Bankkártyával fizettem, számlát kaptam, és megköszönték, hogy őket választottuk. Megkönnyebbülten (nem kellett fitogtatnom a hozzá-nem-értésemet) és jókedvűen távoztam. Bónuszként kaptunk 4 műanyag védőzacskót a kerekekhez. Ezeken be lehet jelölni, hogy melyik honnan lett leszerelve (nem krétával kell a kerékre firkálni).

Persze, sokkal drágább volt, mint Magyarországon (centrírozás+csere összesen kb. 25.000 Ft), de itt kezdődik a szolgáltatás. Megérte.

www.gumiszerelok.com

Forrás: NRebeka

Ezt olvasta már?

Egyes abroncsokon különböző jelölések vannak, amelyek arról tájékoztatják a felhasználókat, hogy az adott abroncs téli vagy négyévszakos abroncs.

Honnan tudhatom, hogy melyik a jó téli abroncs?

Egyes abroncsokon különböző jelölések vannak, amelyek arról tájékoztatják a felhasználókat, hogy az adott abroncs téli vagy négy évszakos abroncs.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

15 + 10 =