A Goodyear OFF-ROAD abroncsokon futó kamionok az első tízben végzett

Rate this post

A Goodyear OFF-ROAD abroncsokkal felszerelt kamionok erőfölényét bizonyította, hogy a 13 szakasz mindegyikén a KAMAZ-master csapat valamely egysége diadalmaskodott

A Goodyear abroncsokkal felszerelt kamionok erőfölényét bizonyította, hogy a 13 szakasz mindegyikén a KAMAZ-master csapat valamely egysége diadalmaskodott

Az Arab-sivatag legnehezebb terepein folytatott, mintegy 8000 kilométeren át tartó kéthetes küzdelem után a KAMAZ-master csapat második pódiumgyőzelmével zárult a Dakar rali

A verhetetlen KAMAZ-master csapat az ötszörös győztes Eduard Nyikolajev és a címvédő Dmitrij Szotnyikov közötti szoros csatát követően foglalhatta el az első négy helyet. A tereprali utolsó napján Szotnyikov 500-as rajtszámmal induló egysége – Ruszlan Ahmagyejev navigátorral és Ilgiz Ahmetzjanov szerelővel kiegészülve – immár másodszor győzedelmeskedett, megelőzve az 505-ös kamionnal versenyző, mindössze 9 perc 58 másodperc hátrányban lévő (Jevgenyij Jakovlev navigátorral és Vlagyimir Ribakov szerelővel induló) Nyikolajevet.

Az első két helyezett a KAMAZ-master új K5 435091s kamionjaival ért célba, a harmadikként rangsorolt Sibalov/Nyikityin/Tatarinov trió (501), valamint a 4. helyezést elérő Karginov/Mokejev/Malkov egység (509) pedig a korábban már bizonyított KAMAZ-43509 modellel versenyzett. Mindkét kamionmodell sztenderd Goodyear OFF-ROAD abroncsokon futott. Ezek a gumik Európa-szerte elérhetőek a flottakezelők számára is.

A Goodyear OFF-ROAD abroncsokkal felszerelt kamionok erőfölényét bizonyította, hogy a 13 szakasz mindegyikén a KAMAZ-master csapat valamely egysége diadalmaskodott. Szotnyikovot öt, Nyikolajevet pedig négy szakaszon sorolták az első helyre. Karginov három leggyorsabb kört tudhat magáénak, azonban sajnálatos módon a negyedik szakaszban műszaki probléma miatt egy órás hátrányba került. Ennek ellenére folytathatta a versenyt, mivel az egyik rivális csapat megállt segíteni. Ez kiváló példa a résztvevők közötti együttműködésre, melynek köszönhetően a Dakar igazán különleges eseménynek számít a sport világában. Karginov egysége a gyors visszatérést követően a következő két szakaszban a leggyorsabb kört futva lenyűgözően teljesített a terepen.

Minimális állás maximális sebesség

Vlagyimir Csagin, a KAMAZ-master csapatfőnöke így nyilatkozott:

„Két kamionmodellt hoztunk a Dakarra, a már bizonyítottan győztes 43509 és az új, innovatív K5 435091s verziót. A Goodyear OFF-ROAD abroncsoknak kétségkívül fontos szerep jutott ezen a nehéz versenyen. Csapatunk nagyszerűen teljesített, alaposan felkészültünk és sikerült tökéletesen megvalósítanunk a stratégiát a két rendkívül megterhelő versenyhét folyamán. A versenyzés ilyen magas szintjén elengedhetetlen a tapadást biztosító és tartós abroncsok használata. A Goodyear OFF-ROAD abroncsok maximális sebességet és minimális állásidőt lehetővé téve járultak hozzá a Dakaron elért sikereinkhez.”

Ellenálló és tartós abroncs, kiemelkedő teljesítmény

Maciej Szymanski, a Goodyear Europe haszongépjárműabroncs-ágazatának marketingigazgatója így fogalmazott:

„Az idei volt a KAMAZ-master 19. Dakar győzelme. Ez egy rendkívüli eredmény. Büszkék vagyunk arra, hogy a csapat a Goodyeart választotta megbízható partnerének. A nagy kihívást jelentő új útvonalak köveket rejtő, homokos pályái alapos tesztelésnek vetették alá az abroncsok általános teljesítményét. A csapatok a rali során végig elégedettek voltak az abroncsok tartósságával, vágásokkal szembeni ellenálló képességével és kiemelkedő tapadási teljesítményével. Az olyan eseményeken, mint például a Dakar és az FIA Kamion Európa-bajnokság a Goodyearnek lehetősége nyílik arra, hogy extrém teljesítményt követelő helyzetekben tesztelje abroncsait és technológiáit.”

A PETRONAS Team De Rooy IVECO és a MAMMOET Rallysport Team De Rooy IVECO szintén lenyűgözően teljesített

A van Kasteren által vezetett zöld csapat 5., Martin van den Brink narancssárga csapata pedig 6. helyezést ért el, közvetlenül az első négy helyet begyűjtő KAMAZ egységek után. A két csapat a verseny során a szakaszidőket tekintve rendszeresen dobogós helyen állt.  A verseny középső részében műszaki problémák hátráltatták őket. A legendás holland csapat győzni akarása, a fiatal és a tapasztalt tehetségek közös munkája és a műszaki szakemberek tudása mind hozzájárult ahhoz, hogy az utolsó szakaszokban újult erővel meneteljenek előre.  A teljes De Rooy csapatnak sikerült a legjobb tíz közé jutnia. Nagyszerű eredményt értek el: Kasteren/Snijders/Rodewald (504) 5., Martin van den Brink/Willemsen/der Kinderen (506) 6., Versteijnen/van Dal/Smits (515) pedig 8. lett. A feltörekvő tehetség, Mitchel van den Brink (Mouw navigátorral és Donkelaar szerelővel) a gyors segítséget biztosító kamiont vezetve tizedikként zárta a versenyt.

Az első 10-ben 8 csapat Goodyear OFF-ROAD abroncsot használ

Szymanski hozzátette:

„Nagy örömmel tölt el minket, hogy a dobogón és az első tízből nyolc helyen Goodyear abroncsokat választó csapatok végeztek. Ez bizonyítja sztenderd abroncsaink kiemelkedő teljesítményét és megbízhatóságát. A Goodyear OFF-ROAD abroncsok kialakításuk révén nagy sebesség mellett is alacsony hőképződést biztosítanak és nagy kihívást támasztó alkalmazási területeken is bevethetők, például kőfejtőkben, bányákban, erdőkben, valamint vészhelyzetekben is. Ennek következtében tökéletes választásnak bizonyulnak az olyan eseményekre, mint a Dakar rali. A Goodyear OFF-ROAD abroncsok használat közben kevésbé melegedő technológiája és innovatív karkasz kialakítása már közúti termékcsaládjaink esetén is elérhető, aminek köszönhetően rendkívül kopásálló és energiahatékony abroncsokat biztosítunk. Ezek a jellemzők az átlagos ügyfeleknek éppoly fontosak, mint a győztes csapatok számára.”

A 2022-es, immár harmadik alkalommal Szaúd-Arábiában rendezett Dakaron a versenyzőknek új útvonalat kellett teljesíteniük. Az autók, motorkerékpárok és terepjáró járművek különböző kategóriáiban több mint 50 csapat mérettette meg magát. A kamionok kategóriája volt az egyik osztály, ahol a legnagyobb csatákat láthattuk. A módosított szakaszok új kihívásokat tartogattak: a versenyzők magasabb arányban számíthattak sivatagi homokra, valamint kövekkel borított, trükkös pályák is nehezítették a versenyzést.

_________________________________

Az új hírekről azonnal értesülhetsz Facebook oldalunkról is, – Kedveld!

Videó csatornánkon mindig fogsz találni valami érdekeset, iratkozz fel >>>

Instagram oldalunkat itt tudod figyelemmel kísérni >>>

Twitter oldalunkat is megtalálhatod >>>

File Gábor info(kukac)gumipiacmagazin.hu +36305620602.

File Gábor
A gumiabroncsok szóvivője
info(kukac)gumipiacmagazin.hu
+36305620602.

Ezt olvasta már?

Az autógumik állapota alapvető szerepet játszik a közlekedés biztonságában és hatékonyságában

Miért fontos a gumi a biztonságos közlekedéshez?

Az autógumik állapota alapvető szerepet játszik a közlekedés biztonságában és hatékonyságában A gumiszervizek olyan szolgáltatásokat …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 + 7 =