Terjeszkedik az Apollo Tyres – Kulcsszerepet szánnak magyar gyárnak

Rate this post

Terjeszkedik az Apollo Tyres

Hivatalosan is átadta új, Ázsiáért felelős globális fejlesztőközpontját az Apollo Tyres Indiában. Ezzel egy időben bejelentették: megkezdik hetedik gyáruk építését is, ami a Gyöngyöshalászon most épülő üzemet követi a sorban. Ahogy megkezdi a termelést a magyarországi üzem, és az itt készülő termékek az európai piacra kerülnek. Ez a régió adja majd a cég bevételének felét – mondta Neeraj Kanwar, az Apollo Tyres alelnöke és ügyvezető igazgatója.

Az Apollo Tyres már most is jelentős nemzetközi gyártónak számít, hiszen az indiai üzemek mellett gyára van Hollandiában. Zöldmezős beruházással most épít egyet Magyarországon. A cég tovább terjeszkedik, a közelmúltban írtak alá szándéknyilatkozatot egy újabb, 72 millió euró értékű beruházásról. Ennek keretében India dél-keleti részén alakítanak ki egy újabb ultramodern gyártóbázist.

Neeraj Kanwar, az Apollo Tyres alelnöke és ügyvezető igazgatója azt mondta:„Amint a gyöngyöshalászi üzem látja el az európai piacot, ez a régió adja majd a cég teljes bevételének körülbelül a felét. Hozzátette: a cég két számjegyű forgalomnövekedésre számít.”

Ugyancsak ebben a hónapban adta át az Apollo Tyres új ázsiai kutató-fejlesztő központját a dél-indiai Chennai közelében. Ez a második globális kutató-fejlesztő központ, az elsőt Hollandiában hozták létre 2013-ban. E két központ az alap kutatási tevékenységen túl saját régiója termékfejlesztési igényeiért is felel: az enschedei létesítmény az európai és az amerikai, míg az ázsiai egység a teljes közel-keleti, afrikai, csendes-óceáni és ázsiai régióért.

onkar-s-kanwar-chairman-apollo-gumi-660-2

„Az Apollo Tyres az elmúlt negyven évben mindvégig élen járt az újszerű termékek kifejlesztésében, amelyek az indiai piac igényeinek feleltek meg. A globális, indiai kutató-fejlesztő központtal új területek felé nyitunk, kutatás-fejlesztési elképzeléseink megvalósítását felgyorsítjuk Indiában és a régióban is” – mondta Onkar S Kanwar, a vállalat elnöke az avatási ünnepség alkalmából.

Az Apollo Tyres (Hungary) Kft.
Megnyitása után az Apollo Tyres gyöngyöshalászi gyára évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani az európai piacra, több száz embernek biztosítva munkalehetőséget a régióban. Az Apollo 2013-ban elnyerte az Év Gumiabroncs-gyártója, 2014-ben pedig a Globális Fenntarthatósági Díjat. Ugyanebben az évben a legjobb munkahelynek választották az ázsiai autóalkatrész-gyártó szektorban, 2015-ben pedig Indiában kapta meg ugyanezt a címet. Az Apollo Vredesteint 2013-ban a harmadik Legjobb Munkáltatónak választották Hollandiában.

www.apollotyres.com
https://www.facebook.com/ApolloTyresLtd
www.linkedin.com/company/apollo-tyres-ltd.

Ezt olvasta már?

A koreai központú Hankook 365 napos kiterjesztett garanciát vállal új teherabroncsaira, ezzel segítve a fuvarozókat

Egyéves kiterjesztett garanciával segíti a Hankook a fuvarozókat

A koreai központú Hankook gumiabroncsgyártó 365 napos kiterjesztett garanciát vállal új teherabroncsaira, ezzel segítve a fuvarozókat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

nyolc + nyolc =